Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 10. péntek
Elvira
06:56
17:00
Belépés
ok

Nem láthatjuk többé Ginger Bakert

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. április 12. 17:30
Nincs esély arra, hogy a Cream együttes újra összeálljon - jelentette ki Jack Bruce, a hatvanas évek legendás brit szupercsapatának basszusgitárosa a BBC 6 Music rádiócsatornának nyilatkozva.
A Cream 1966-tól 1968-ig működött; a blues, a hard rock és a pszichedelikus zene elegyét játszó csapat óriási hatást gyakorolt a hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéjére.

A gitáros Eric Clapton, a basszusgitáros Jack Bruce és a dobos Ginger Baker által alkotott Cream 1968-ban elsősorban az egymás közötti feszültségek miatt szűnt meg, azóta mindössze kétszer állt össze: 1993-ban néhány számot eljátszottak, amikor a zenekart beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, 2005-ben pedig Londonban és New Yorkban adtak koncertet.


"A csapat története véget ért, soha nem fogunk többet együtt játszani" - fogalmazott a BBC Radio 6-nek Jack Bruce, aki Composing Himself című életrajzi könyvének újrakiadása alkalmából nyilatkozott. A kötet karrierje csúcs- és mélypontjai mellett a turnékra, családi tragédiáira és a drogfüggőséggel vívott harcára is visszatekint.

A 67 éves Jack Bruce azt mondta, mostanában egy új, izgalmas projekten dolgozik, de részleteket még nem akart elárulni.

A Cream fennállása során mindössze három stúdióalbumot (Fresh Cream, Disraeli Gears, Wheels of Fire) adott ki. Dalaikat - köztük az I Feel Free-t, a Sunshine of Your Love-ot, a White Roomot, a Crossroads-ot és a Badge-et - máig játsszák a rádiók. Eric Clapton a Cream után a Blind Faith-ben, majd a Derek and the Dominoes-ban játszott, mielőtt sikeres szólókarrierbe kezdett volna. Bruce és Baker saját zenekart alapított, jóval kevesebb sikerrel.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t