Balázs Fecó életműdíjat kapott
"A nyár barlangja a költőnő tizenkettedik kötete, új verseinek egyik legfőbb témája a veszteség" - emelte ki Ferencz Győző. Hozzáfűzte: Balla Zsófia versei nem simulnak a kortársi uralkodó megszólalási módba, a költő tudatosan felfüggeszti nyelvi kételyeit, de mintegy ennek ellensúlyozására kompozícióit nem egyetlen mag köré szervezi. Mint elhangzott, a költőnő legfőbb törekvése, hogy visszaadja a szavak megtépázott méltóságát, és új kötetében poétikailag is izgalmas újításokat hozott.
Az Artisjus további három irodalmi díjat osztott ki. Krusovszky Dénes költő, író, műfordító Elromlani milyen című verseskötetével érdemelte ki a díjat. Szilágyi Zsófia irodalomtörténész A továbbélő Móricz című tanulmánykötetéért vehette át az elismerést. Tóth Krisztina költő, író Magas labda című kötetéért vehette át a díjat.
Az év komolyzenei díját rendhagyó módon egy három éve elhunyt zeneszerző, Pertis Jenő Ember voltam című kórusműve kapta, amely a Korunk Zenéje hangversenysorozatának tavaly szeptemberben tartott Megkésett ősbemutatók elnevezésű estjén hangzott el.
Hollós Máté zeneszerző laudációjában kiemelte: az év komolyzenei művének járó Artisjus-díjat az előző naptári évben bemutatott kompozíciója kaphatja meg.
Az év könnyűzeneszerzőjének Erdélyi Andrásnak, a Back II Black együttes gitárosának Szinger András, az Artisjus igazgatója adta át az elismerést. Erdélyi a Funkybiotikum című album dalszerzői munkájáért kapta az elismerést.
Az év könnyzenei produkciójának Palya Bea Egyszálének című albumát választották. A díjazottat méltató Wolf Péter zeneszerző az énekesnő-dalszerző egyéniségét emelte ki, mint mondta, "Palya Bea megjelenik, és onnantól kezdve nem lehet nem figyelni rá, nem lehet kivonni magunkat a hatása alól".
Földes László Hobo kapta az év könnyűzenei szövegírójának járó díjat a tavaly megjelent Circus Hungaricus lemezének "szuggesztív dalszövegei miatt". A díjat átadó Bródy János felidézte a rockzenész pályafutását, majd úgy vélte, "a Circus Hungaricus szövegei pontosan és erőteljesen szólnak arról a világról, amelyben létrejöttek, és a nemzetközi zenei formákat mélyen magyar tartalommal töltötték fel".

Az év könnyűzeneszerzői életműdíjat az idén Balázs Fecó vehette át, akinek 2009-ben jelent meg életművét árfogó Best of... lemeze. Laudációjában Malek Miklós elmondta: Balázs Fecó neve egybeforrt a Korál együttessel és a sitkei fesztivál sikerével. Mint elhangzott, a díjazott olyan zenész, akinek dalait hallva, soha nem kapcsoljuk ki a rádiót.
Az év magyarnóta-szerzője Bognár Gyula lett, akiről Nógrádi Tóth István nótaénekes elmondta: a díjazott harminc éve dolgozik a Balaton partján, és több mint négyszáz dalt írt, amelyek kottafüzetekben is megjelentek. Nógrádi Tóth István kiemelte: Bognár Gyula a magyar nóták mellett számos táncdalt, musicalt és gyerekdalt írt, mesejátékait pedig Budapest mellett Bécsben is bemutatta a Tihanyi Vándorszínpad társulata.
Az irodalmi díjak pénzjutalommal járnak, az irodalmi nagydíj összege hárommillió forint, az irodalmi díjak mellé egyenként 1 millió 800 ezer forint jár, amelyet a díjazottak egy éven át ösztöndíj formájában vehetnek fel. A zenei elismerésekhez pénzjutalom nem, csak egy violinkulcsot formáló kisplasztika társul.

