P.Z.L.

2010. április 26.  08:00

„Eleve népszerűtlen” lemezt készíteni heroikus gesztus, rossz lemezt előállítani nyilvánvalóan a kreativitás hiányáról árulkodik. Az MGMT a trendformáló bemutatkozó lemeze után elkészített egy heroikusan rossz albumot.

Andrew VanWyngarden és Ben Goldwasser duója a kúlság minden jóságával megáldott 2008-as Oracular Spectacular című lemeze után egy kreatív, népszerűtlen albumot ígért, és azt kell mondjuk, a népszerűtlenséget ki is pipálhatják. Viszont a kreativitással már bajok vannak.

A Congratulations ugyanis maximum egy B-oldalas Pet Shop Boys album színvonalát hozza, az art-dszkós pszichedelia már nem reveláció, a buta slágerek és a prog-rock kiházasítása már cseppet sem tűnik szerethetően bizarr gesztusnak, az elektropop pedig annak ellenére, hogy még nagyon trendi, már túl is lépett népszerűsége zenitjén.
A Congratulation valójában válságtermék, nemcsak egy zenekar kifáradását jelzi, hanem azt is, hogy ez az érzékeny ökoszisztémájú műfaj felett eljárt az idő.

Teniszfejpántos, szakállas Björn Borgra és a 70-es évek pornóikonjaira emlékeztető rajongóknak épp itt az ideje, hogy új dresszkódot találjanak ki, mondjuk itt az ideje, hogy a kilencvenes évek eleji akciófilmek szuperhőseinek lookját újraértelmezzék. A Siberian Breaks például egy fáradt AIR-számra emlékeztet, úgynevezett sláger is csak egy van a lemezen, a nyitó It's Working, de erre a dalra is csak nagy jóindulattal tudnánk ráfogni.

A Brian Eno című poszt-new wave sztenderd az egyetlen táncolható felvétel a lemezen. Nem az a baj a Congratulations-szel hogy kreatív alkotói függetlenség igézetében készült, hanem az, hogy nem lett nagyszabású, sem különösebben ambiciózus munka. A new wave-es David Bowie és az Electric Light Orchestra hatásait mutató album zeneileg nem nevezhető továbblépésnek az Oracular Speculatorhoz képest, ugyanazokat a hangképeket kapjuk, slágerek nélkül.

Persze, sokan vannak, akik dafke szeretik a lemezt, pedig az albumnak nincs súlya, nincsenek rajta kreatív mutatványok sem, többszöri meghallgatás után sem hagy nyomot az ember emlékezetében, még a Pink Floyd-filmzenéire való rájátszások sem, így summásan: a Congratulations eddig az év legnagyobb csalódása.