Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 10. péntek
Elvira
06:56
17:00
Belépés
ok

Három magyar énekes is döntős

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. május 17. 09:30
Balczó Péter, Cseh Antal és Haja Zsolt jutott az Armel-operaverseny döntőjébe. Rajtuk kívül még tíz versenyzőt választottak ki tizenhat ország negyvenhat énekese közül az öt produkció valamelyik versenyszerepére.
A kétnapos középdöntőn a produkciók rendezői - Alföldi Róbert, Ludek Golat, Szász János, Vidnyánszky Attila és Silviu Purcaret – és a partner operaházak vezetői döntöttek arról, kik játszhatják a tizennégy versenyszerep valamelyikét. A zsűri nemcsak az indulók énektudását, hanem komplex színészi képességeit is értékelte.


    Az énekesek szombaton és vasárnap a délelőtti bemutatkozások során saját szabadon választott anyagukból adtak elő egy-egy a zsűri által kiválasztott dalt az öt produkció rendezőinek jelenlétében. Kora délután a versenyzők csoportokban dolgoztak, ki-ki azzal a rendezővel, akinek produkciójába a zsűri az első forduló után javasolta. Este pedig az „extra workshop” következett, ekkor a zsűri javaslatától függetlenül a direktorok bármely énekessel próbálhattak.

    A versenyhez idén is öt operaház csatlakozott: a bergeni Den Nye Opera, a plzeni Josef Kajetán Tyl Theatre, a Krakkói Opera, a New York-i Dicapo Opera Theatre és a debreceni Csokonai Színház.

    Norvégiában Knut Vaage Veslefrikk című új művét Alföldi Róbert rendezi, Csehországban Marco Tutino A szolga című darabját állítják színpadra Ludek Golat vezetésével, Lengyelországban Verdi Traviatáját Szász János viszi színre, Az Egyesült Államokban Vidnyánszky Attila rendezi Thomas Pasatieri Sirály című operáját, a hazai bemutató pedig Prokofjev A tüzes angyal című zenedrámája lesz Silviu Purcaret irányításával.

    A tavaly is a verseny döntőjébe jutó Balczó Péter Alfred Germont szerepét énekelheti a Traviátában, Haja Zsolt, a Magyar Állami Operaház magánénekese Constantine-t a Sirályban, Cseh Antal, a Szegedi Nemzeti Színház művésze pedig az Inkvizítor szerepét A tüzes angyalban.

    A verseny döntőjének november 3. és 17. között a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont, ekkor dől el kik kapják a legjobb női, illetve férfi operaelőadónak járó elismerést.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t