„A ruhám bőr és nem ballon, az arcszeszem is csak pitralon” – üvölti maximum hangerővel a fejembe Kalapács József a hajnali, „négyharmincas” vonaton, miközben félálomban zötyögök a főváros felé. „De jegyezd meg jól, míg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek!” – skandálja a tömeg, s bennem kezdetét veszi egy furcsa, félig álom-félig éber időutazás.
Kölyök vagyok megint. A haverokkal bandázunk a szocialista betondzsungel lakótelepi egyentömbjei között – „a betonházak között nem várnak csodák…” A csöppnyi játszótér vasbeton asztalai mellett ülve hallgatjuk a mono hangszóróból üvöltve áradó zenét. A hat góliátelem „hajtotta” egykazettás no-name csodamasina szinte szétesik az erőlködéstől. Mi azonban boldogok vagyok: valakinek sikerült átmásolni a legújabb albumot, s hatvan perces TDK kazettáról ömlik felénk-belénk a muzsika. És szinte azonnal vérré válik – „így lettünk mi megátkozott nemzedék!”
Döccen a vonat, ugrik a kép. Hátunkat a nagy fűzfának vetve hallgatjuk a két „zenészt”, akik akusztikus gitárral játsszák a One című melódia első taktusait. Szinte jobb, mint az igazi. Közben körbejár a flaska, vörösboroskóla melegíti-égeti a gyomrunkat, s egyik cigiről a másikra gyújtunk. És persze azt hisszük, hogy szüleink a „vagányságunkról” semmit sem tudnak…
Újabb állomás, újabb éber álom: a kemény mag együtt sír Attissal, aki dalban imádkozik a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kunos emlékéért a kecskédi kápolna előtti téren – „a gyertya szépen lángol, nem fújja már a bántó szél, a viasz test elolvadt valahol új életre kél.” Akkor egy nagy család voltunk!
Felnőttünk mi is, nem lettünk rosszabbak, mint az előttünk-utánunk felnőtté vált nemzedék. Pedig, emlékszem, az iskolában rendszeresen összecsapott a „diszkópatkány” és a „rockerbivaly” banda. Depeche Mode, Modern Talking, Lord és Ossian „harcolt” egymással, s a tanárok ilyenkor azt mondták: akinek hosszú a haja, abból jó ember nem lehet… Tévedtek!
Újra divat a retro, egyre másra adják ki régi lemezeiket a ’80-as évek sztárzenekarai. Így hát retrozom én is: Pokolgép, Edda Művek,
Iron Maiden, Metallica albumok szólnak a miniatűr zenelejátszómról, s kölyökkorom kedvenc dalai még a mai napig nagy hatással vannak rám. Rendszeresen hallgatom őket a hajnali vonaton, félálomba ringat a zene.
És persze ma is büszkén vallom: a rockerbivalyok közé tartozom. Ahogy a nóta is mondja: „ha újra megszületnék, akkor is így élnék, tudd meg, semmit sem bántam meg!”
