Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

A legendás szopránt díjazták

2011. március 3.  16:30
címkék: DíjakNémetországOpera
A legendás szoprán, Anja Silja kapja az idén az opera kategóriában az Európai Kultúrdíjat; a Pro Europa elnevezésű alapítvány elismerését péntek este adják át Frankfurtban.

A "német Callasnak" is nevezett énekes életművét ismeri el az alapítvány a díjjal. Anja Silja karrierje 15 éves korában kezdődött egy koncertturnén, operaszínpadon 16 évesen debütált A sevillai borbélyban Rosina szerepében.

Nemzetközi karrierjét Bayreuthban alapozta meg, ahová először 1960-ban kapott meghívást és 1967-ig Wieland Wagner valamennyi produkciójában ő énekelte a női főszerepet.

Ezzel egyidejűleg Wagner-alakításaival meghódította Európa és Amerika legjelentősebb operaszínpadait. Repertoárja Beethoventől Wagneren át Schönbergig és Weillig terjedt, Bayreuthtól New Yorkig ünnepelték rendkívüli alakításait.


Budapesten többször is fellépett, korábban a Salome címszerepében, majd 2003-ban Zsótér Sándor rendezésében Schönberg Várakozás című művét énekelte. 2008-ban ő volt Janácek Jenufájának templomos asszonya a Bartók+Szlávok Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon.



A Pro Europa kulturális alapítvány díját a frankfurti Szent Pál-templomban tartják, a laudációt a Bécsi Ünnepi Hetek intendánsa, Luc Bondy rendező tartja, aki háromszor is együtt dolgozott Anja Siljával. A szoprán 1977-ben Alban Berg Lulujának címszerepét, 1981-ben pedig a Wozzeck Marieját énekelte, Richard Strauss Saloméját pedig a Salzburgi Ünnepi Játékokon 1992-ben játszotta Bondy rendezésében.

Az énekesnő az Európa-díjasok rangos listájára Wolfgang Wagner és Plácido Domingo után kerül föl.
Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója