Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Rekordot döntött a VOLT fesztivál

2011. július 3.  17:00
címkék: FesztiválokVolt 2011
Látogatórekord született a soproni VOLT Fesztiválon – jelentették be vasárnap kora délután a szervezők.

 
A tizenkilencedik alkalommal megrendezett, keddtől vasárnapig tartó rendezvényen 102 ezren vettek részt. A zárónapon harmincezren voltak, így az esti órákban már kikerült a bejáratra a “teltház” felirat. Legutóbb erre 2007-ben, a Prodigy-koncert estéjén került sor.

Most először fordult elő, hogy a kiadható bérletek az első este elfogytak, és köztársasági elnök sem járt korábban hasonló fesztiválon - emlékeztettek a szervezők. Schmitt Pál abból az alkalomból érkezett Sopronba, hogy a fesztivál volt Magyarország uniós elnökségének hivatalos záróbulija. Csütörtökön barátai körében Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is megjelent a rendezvényen: a VOLT szervezői csapatában nyári gyakorlatát töltő Ráhel lányát és másik két VOLTozó gyermekét látogatta meg.

A koncertek között a legnagyobb siker – Moby, a Sum41, a Pendulum és a My Chemical Romance mellett - kétségtelenül a Thirty Seconds to Mars nevéhez fűződött. Szombat este harmincezres tömeg és nagy ováció fogadta Letóék zenekarát.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Sziget szervezői meg akarják hívni az együttest, betöltendő az európai koncertjeit öt héttel ezelőtt lemondó Amy Winehouse megüresedett helyét - derült ki a közleményből, amely egyúttal beharangozta a Zamárdiban csütörtökön kezdődő ötödik Heineken Balaton Sound fesztivált is.
Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója