Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Mégsem pokoli a torony a szigeten

2011. július 26.  12:00
A kivitelező cég változtatott eredeti tervén, így az épület megvalósításához már nem szükségez hatósági engedély – közölte a XI. kerületi önkormányzat jegyzője.


Még csak terv
Horti István elmondta: az egyeztetés során abban állapodtak meg, hogy a cég olyan tornyot épít a szigeten, amely nem engedélyköteles, és bejelentés nélkül is felállítható.

Az ügy előzménye, hogy a fesztivál 30 méter magas, az eredeti elképzelések szerint kilátóként is funkcionáló tornyának felállítását építési engedélyhez kötötte a fővárosi kormányhivatal. Az engedély kiadását a szakhatóságok azonban hiánypótláshoz kötötték.

Horti István az MTI-nek cáfolta azt a lapinformációt, amelyik szerint a Vodafone-val történt egyeztetés után határozatot hoztak volna arról, hogy a hivatal építési engedély nélkül adna hozzájárulást. A jegyző azt közölte, hogy a cég és az önkormányzat közötti egyeztetés valóban sikerrel zárult, ám nincs szó hozzájárulás kiadásáról: a tornyot azért építhetik fel hatósági engedély és bejelentés nélkül, mert a cég változtatott az eredeti tervein, az új tervek megvalósításához pedig nincs szükség hatósági eljárásra.

Elmondta, a módosítások szerint nem létesül kilátó, személyfelvonó, a vendéglátás a torony földszintjén történik, továbbá az eredetileg tervezett reklámfelületet sem helyezik el, tehát a torony nem minősül reklámhordozónak.
Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója