Jazzforum Budapest 2011

Az előző két évhez hasonlóan ezúttal is egy kiemelt téma adja a program gerincét. Az idei fesztivál fókuszában Lengyelország áll, mivel 2011 augusztusától hazánkat váltja az Európai Unió elnökségében. A lengyel jazz hét produkcióval mutatkozik be, a nyitókoncert mellett további 3-3 előadást hallhatunk a BJC-ben, illetve a Trafóban. Három koncerten lengyel és magyar művészek közösen lépnek fel, külön a fesztiválra készült zenei anyaggal.
A fő tematikával párhuzamosan, a Jazzforum Budapest programjában számos, főként nyugat-európai zenekar és szólista vendégszerepel, sokszor hazai muzsikusokkal egyedi összeállításban. Összességében elmondható, hogy a koncertek zömét ebben a formában még nem láthatta a budapesti közönség.
A két tervezett BMC-s lemezbemutató koncert közül sajnos csak a Bob Marley-számokra épülő, négy ország zenészeit felölelő reggae-jazz projekt lesz hallható a MÜPA-beli nyitónapon. A másik, szeptemberre CD-n megjelenő anyag Szabados György halála miatt nem kerülhet bemutatásra, a magyar jazz meghatározó egyénisége előtt tisztelgő duókoncerten a francia nagybőgős, Joëlle Léandre partnere Szelevényi Ákos lesz.
A részletes műsorfüzetért katt



