Szenzációs koncert lesz a múzeumban

Produkciójuk azonban nemcsak egyediségével, hanem színvonalával is kiemelkedik a manapság oly divatos világzenei projektek közül. Ezt igazolják rangos külföldi fellépéseik is: 2008. január 26-án Brüsszelben szerepeltek, majd Spanyolország következett, ahol 2008. augusztus 24-én, a Zaragozai Világkiállításon, a magyar köztársasági elnök jelenlétében és az Aragóniai Televízió élő közvetítésében ők adták a Magyar Nemzeti Nap nyitókoncertjét. E koncert sikere nyomán kaptak meghívást Madridba, ahol 2009 márciusában két előadásuk volt. Ugyanebben az évben az együttes Franciaországban és Finnországban is szerepelt: áprilisban Párizsban és Bordeaux-ban, szeptemberben pedig Helsinkiben adtak koncerteket. A külföldi fellépések mellett a trió rendszeresen szerepel rangos hazai helyszíneken is: idén januárban például a magyar EU-elnökséghez kapcsolódóan a Parlamentben adtak koncertet.



