Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Isztambulban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

2008. május 22.  07:11
Felállva ünnepelte Isztambul központi hangversenytermében, a több mint ezer embert befogadó Cemal Resit Reyben a közönség a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, amely ünnepi koncertet adott a Török Légitársaság (THY) megalakulásának 75. évfordulója alkalmából.

A MR Szimfonikusok hagyományos török hangszereken játszó helyi művészekkel és egy énekesnővel léptek fel, Kovács László karmester vezetésével. A zenészek Cengiz Onural kortárs török zeneszerző műveit adták elő, de fölhangzott Murat Aydemir és Necip Celal Andel kortárs szerző egy-egy műve is.

Az MR Szimfonikusok koncertje előtt Cengiz Onural, a neves török zeneszerző és a három zenész négy napig dolgozott a rádiózenekarral Budapesten, s az MR 22-es stúdiójában CD-re vették a kedden Isztambulban elhangzott műsor rövidített változatát.

A műsorban 11 mű hangzott el, többségében zenekari művek, csak az utolsó négy számot kísérte női énekes. A dalok az utazásról szóltak, s olyan címen, mint Napút, Selyemút, utalva ezzel a török légitársaság ünnepére. A hatalmas sikerű koncert végén a szervezők megajándékozták a közönséget a Magyar Rádióban készült lemezzel.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója