200 ezren hallgatták McCartneyt Kijevben
McCartney több Beatles- és Wings-dalt, valamint néhány egyéni számot is előadott, amelyeket internetes szavazáson választottak ki. Sir Pault Viktor Pincsuk ukrán milliárdos hívta meg Kijevbe.
"Az volt az álmom, hogy sokféle ember összegyűljön a Függetlenség terén, és legalább két óráig boldognak és szabadnak érezzék magukat" - mondta el az üzletember a Komszomolszkaja Pravda című ukrán lapnak.

2007-ben a Pincsuk Alapítvány a Függetlenség terén Elton John részvételével szervezett jótékonysági koncertet a HIV-fertőzöttek megsegítésére, amelyen 200 ezren vettek részt. A mostani koncert bevételét - amely ingyenes volt a hallgatók számára, de a szervezők adományokat kértek üzletemberektől és másoktól - az ukrajnai Országos Onkológiai Intézet gyermekosztályának ajánlják fel.
Tetyana Overina, a Pincsuk Alapítvány szóvivője elmondta: eddig több mint ötszázan mintegy 3 millió hrivnyát (600 ezer dollárt) ajánlottak fel. A Korreszpongyent című hetilap szerint Viktor Pincsuk, aki Kucsma exelnök veje, Ukrajna második leggazdagabb embere, részt vett az 1990-2000 évek átláthatatlan privatizációs ügyleteiben, és az utóbbi években jótékonyságra adta a fejét.



