Még mindig a csúcson a Hendrix óta született legnagyobb fekete rockgitáros
Egy kritikus azt emelte ki Vernon Reidről, hogy a rendkívül tehetséggel "turmixolja" zenéjét a rhythm and blues a funk, az avantgárd jazz és más stílusok elegyítésével. Ezzel együtt szinte "anarchista", agresszív hangszeres szólóival egyik elképedésből a másikba kergeti hallgatóságát. Reid zenei "felmenői" között olyan nevek szerepelnek, mint John McLaughlin, Miles Davis, Curtis Mayfield, Jimi Hendrix, Carlos Santana vagy Jimmy Page.
A Living Colourt a nyolcvanas évek közepén említi először a szakirodalom. Az együttes éppen húsz évvel ezelőtt a Vivid című dupla platina minősítést elérő - legalább 2 millió példányban eladott - albummal tette le a névjegyét. Siker volt a Time,s Up is két évvel később, majd a gyengébb Stain után a kilencvenes évek közepétől évekre lehúzta a rolót a zenekar. Bár közben nyertek két Grammy-díjat is, ez sem volt elég összetartó erő.
A Colleidoscope című 2003-as lemezükkel tértek vissza a rockéletbe, majd a Live at CDBG című albumuk ismét a régi önmagukat idézte. Közben Reid beindította szólókarrierjét. Első albuma 1996-ban jelent meg.
Mistaken Identity (1996), Known Unknown (2004) és Other True Shelf (2006) szólóalbumait a kritikusok nagy elismeréssel fogadták.
Közreműködője volt többek között Prince 1999 című albumának, feltűnt Mick Jagger (a Living Colour felfedezője és gyámolítója), a Rollin Band, Mariah Carey, Santana, B. B. King, Jamalaaden Tacuma, a Public Enemy koncertjein vagy lemezein. Az előadók kavalkádja is rávilágit Reid sokirányú zenei érdeklődésére, elkötelezettségére. Nemrégiben Új-Zélandon turnézott, s nem mutatja jelét, hogy a kerek születésnapra tekintettel hosszabb pihenőt készülne tartani.
A Living Colour történetének újabb fejezetében háromszor is fellépett Budapeste. Vernon Reid szintén koncertezett nálunk a Masque nevű triójával.



