Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Új igazgató a Győri Filharmonikusok élén

2008. szeptember 3.  19:06
címkék: Zenekarok
Fűke Géza klarinétművész igazgatja a most kezdődő évadtól a Győri Filharmonikus Zenekart. A keddi szezonnyitó társulati ülés előtt Borkai Zsolt polgármester mutatta be a sajtónak a 37 éves szakembert, aki 1995-ben szerzett klarinétművész és tanári diplomát a Zeneakadémián.

Fűke Géza
Oktatott egyebek között a győri Liszt Ferenc Zeneiskolában, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, alapító tagja a Győri Klarinét együttesnek, a kecskeméti Ars Nova Énekegyüttesnek, s jelenleg is aktív tagja a győri Bolero fúvósegyüttesnek. 

A Győri Nemzeti Színház zenekarában négy éven át játszott, kisegítőként rendszeresen fellépett a Győri Filharmonikus Zenekarban is. Művészi munkáját versenyek díjaival ismerték el a világ számos országában.
Az új igazgató tervei közül kiemelte: olyan "piacorientált" zenekart szeretne, amely a klasszikus repertoáron kívül operettet, filmzenét, a kamaramuzsika különböző műfajait és szimfonikus fúvószenét is játszik. Megítélése szerint így lehet alkalmazkodni a közönség változó elvárásaihoz. 

A most kezdődő évadról Fűke Géza elmondta: az előző igazgatótól szinte kész évadot örökölt, amelyben komolyabb változtatásokat nem tervez. A zenekarvezető karmestere továbbra is Medveczky Ádám, de lesznek koncertek vendégkarmesterekkel. Így októberben Karl Sollak osztrák karnaggyal és decemberben a most Kanadában tevékenykedő Sándor Jánossal, a győri együttes alapító dirigensével.
Medveczky Ádám vezényletével egyebek mellett Liszt, Bartók, Ravel, Beethoven és Mendelssohn műveit hallhatja a győri közönség az évad során.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója