Meghalt Richard Wright

Az 1975-ös Wish You Were Here album után Roger Waters szerepe egyre növekedett, Wrighté pedig egyre csökkent a zenekarban: az Animals volt az első lemez, amin már nem szerepelt szerzőként, majd az 1979-es The Wall után Wright kiszállt a csapatból. Csak 1987-ben tért vissza a Pink Floydba, amikor David Gilmour és Nick Mason Waters nélkül indították újra a Pink Floydot az A Momentary Lapse Of Reason lemezzel.
A billentyűs, aki a nyilvánosságot kerülő Floyd-tagok közül is a leginkább visszahúzódó volt, az együttes 1995-ös újabb tetszhalálba merülése után ritkán szerepelt. 1996-ban megjelent második szólóalbuma, a Broken China, melyen Sineád O' Connor is énekelt. Billentyűsként és háttérénekesként közreműködött David Gilmour albuma, az On An Island elkészítésében, valamint 2006-ban két tucat koncerten része volt Gilmour turné csapatának Európában és Észak-Amerikában. 2005-ben ő is ott volt az "igazi", Watersszel kiegészült Pink Floyd fellépésén a londoni Hyde Parkban a Live 8 koncerten, később azonban úgy nyilatkozott, hogy nem akar tartós "újraegyesülést". Betegségét titokban tartotta, korábbi szürkehályogműtétre is csak úgy derült fény, hogy nem vett részt a Floydnak a Rock and Roll Hírességcsarnokba való beiktatásán.

2005-ös Live 8 monstre-koncerten
Élete utolsó heteiben fejezte be harmadik önálló anyagát, amely instrumentális felvételekből áll.
"A Pink Floyd körüli viták közepette gyakran elfeledkeztek arról, mekkora hatást is gyakorolt Rick a zenekarra", írja a halálhír kapcsán honlapján David Gilmour. "Visszahúzódó és udvarias volt, de lélekkel, élettel teli hangja és játéka alapvetően határozták meg jól ismert hangzásunkat. A kettőnk között lévő zenei telepátia első igazán virágzó megnyilvánulása az Echoes volt, a későbbiekben pedig azt gondolom, az egész Pink Floyd legnagyobb pillanatai voltak azok, ahol teljesen szabadjára engedte magát. Mit is ért volna a Dark Side Of The Moon az általa írt Us And Them és The Great Gig In The Sky nélkül? Ugyanígy a Wish You Were Here lemez sem működött volna az ő csendes közreműködése nélkül. Rickhez hasonlóan én sem fejezem ki könnyen az érzelmeimet szavakban, de szerettem őt, és elmondhatatlanul hiányozni fog."



