Kihirdették az UMZF 2009 zeneszerzőverseny eredményét

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda által felajánlott fődíjak mellett az ünnepélyes eredményhirdetésen gazdára találtak a különdíjak is, amelyek száma – a verseny megszületését, valamint tradícióvá tételének szándékát övező szimpátiának köszönhetően – az eredeti versenykiírásban foglalt három helyett összesen hétre emelkedett.
- Önálló zeneakadémiai estet ajánlott fel a „Konzi” zenekarának közreműködésével a két intézmény (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium) vezetője (Dr.Batta András rektor és Kovács Brigitta igazgató) Bella Máténak.
- Kortárs magyar szerzők felvételeiből álló CD-gyűjteményt adott át a Magyar Zeneszerzők Egyesületének nevében Hollós Máté Dinyés Dánielnek és Zombola Péternek.
- Az Óbudai Danubia Zenekar Héja Domonkos vezényletével előadja az I. helyezett szimfonikus művet, Varga Judit nyertes darabját a 2009/2010-es évadban a Művészetek Palotájában.
- Az UMZE Kamaraegyüttes darabot rendel attól a versenyzőtől, akire az együttes zenészei szavaztak: Dinyés Dánieltől.
- Ugyanezen elv alapján a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar is darabot rendel Zombola Pétertől.
- A Pannon Filharmonikusok – Pécs részvételi lehetőséget kínált egy exkluzív, meghívásos nemzetközi zeneszerzőversenyre Bella Máténak.
- A Budapest Music Center CD-t ad ki a döntő-gálahangversenyről, amelyből minden döntős résztvevőnek 50 darabot ajándékoz, promóciós célú felhasználásra.



